DR. KOVÁCS BRIGITTA

ÜGYVÉD

Dr. Kovács Brigitta Dr. Kovács Brigitta ügyvéd vagyok. A Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Karán végeztem jogi tanulmányaimat és 2015. évben szereztem meg a jogi szakvizsgámat. Ugyanebben az évben nyitottam meg ügyvédi irodámat Debrecen belvárosában, ahol teljeskörű jogi szolgáltatást vehetnek igénybe ügyfeleim. Fiatal ambiciózus ügyvédként, precízen és lendületesen dolgozom a mindennapokban, az ügyfeleim érdekeit szem előtt tartva. Számomra a legfontosabb, hogy a munkámat gyorsan, magas szakmaiság mellett végezzem a mai piaci környezetnek és elvárásoknak megfelelően.

Széleskörű szolgáltatásom annak is köszönhető, hogy más piaci szegmensekben, mint például pénzügyi, bank és biztosítási, valamint államigazgatás területeken is tevékenykedem.
Az ügyvédi tevékenységem mellett szülőfalum Ebes település helyi önkormányzati képviselője és alpolgármestere vagyok.
A belvárosi irodámban magánügyfeleim kiszolgálása mellett, céges ügyfeleimnek szükség esetén teljes üzleti-, illetve személyes diszkréciót nyújtó elkülönített tárgyaló biztosítja az üzleti tárgyalásaik lebonyolítását, jogi tanácsadás biztosítása mellett. Az ügyvédi iroda akadálymentes megközelíthetősége biztosított.

Irodámban rendelkezésre áll elektronikus cégeljáráshoz megfelelő technikai háttér és azonnali tulajdoni lap elérhetőség a „Takarnet” földhivatali információs rendszeren keresztül, valamint hatályos jogkövető rendszer.

Ügyvédként küldetésem, hogy magas szakmai színvonalon és ügyfélbarát kiszolgálás mellett a hozzám érkező ügyfeleket segítésem, valamint az ügyvédi hivatást magasfokon gyakoroljam.

Cím: 4026 Debrecen, Hunyadi János utca 24. 2. emelet 13. ajtó - Párizsi Udvar V.
Email: kovacs.ugyved.debrecen@gmail.com
Tel.: +36 30 220 0432
Debreceni Ügyvédi Kamara Tagja
KASZ azonosító: 36071890
Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig 9:00-17:00, előre egyeztetett időpontok esetén, rugalmas időpont biztosítás munkaidőn kívül is.

Jogi szolgáltatásaink

Díjazás

Ügyvédként jogi tanácsadást óradíjas alapon nyújtok. Az ingatlanokkal kapcsolatos ügyletek esetében munkadíjam az érintett ingatlan forgalmi értéke alapján kerül megállapításra. Nagy perértékű bírósági eljárások esetében ügyvédi munkadíjamat vagy a perérték meghatározott százalékában, vagy előre egyeztetett fix díj + sikerdíj rögzítésével kerülhet meghatározásra. Ügyfeleimet mindig a jogi szolgáltatásom megkezdése előtt pontosan tájékoztatom, hogy az adott ügylet során milyen munkadíjjal számolhatnak. A készkiadások tekintetében (szakértői díjelőleg, illetékbélyeg, peres illeték) is előzetes tájékoztatást adok az ügyfeleimnek és ezen költségeket külön fizetik meg az ügyfelek a munkadíjon felül. Szolgáltatásaim átalány díjas megbízási szerződés keretei között is igénybe vehetőek. A jogi szolgálatásom igénybevétele során a fizetési módok: készpénz és banki átutalás